Életre szóló párja mesél e kötet lapjain Varga Domokos páratlan írói munkásságáról, a történelemmel egybefonódó személyes életük megannyi részletéről, és eddig közre nem adott vallomások, börtönben született versek, levelek segítségével mutatja be az 1956-os eseményeket és az azt követő megtorlás időszakát. S ami a legfontosabb: két ember halálig tartó szerelmes szövetségét. De most mintha egy öreg tölgyfa tetején várnám mégis - életem hetvennyolcadik évében - annak a végső zuhanásnak a pillanatát. Nem késhet már soká. Le-lenézek, de nem érzem, hogy reszketnék. Az az egykori görcs sem markolja úgy a szívem. Hát igen. Lesz majd, akinek hiányzom. De a gyerekeim - azok a hajdani kicsik és kisebbek és még kisebbek - már régen a saját lábukra álltak. Unokáim közül is mind több él a maga kenyerén. Néhanapján szóba állnak velem, de nem kellek én már olyan iszonyú nagyon nekik sem, ahogy másoknak sem. Egyvalakinek igen, de vele lélekben úgyis együtt maradunk.