WikiLeaksA leleplezés

2010-ben a WikiLeaks néhány hónap alatt egy szűk internetes körben ismert projektből a világsajtó főszereplőjévé vált. Áprilisban nyilvánosságra hozta a Collateral Murder néven ismert bagdadi helikoptervideót, júliusban az afganisztáni háborús naplókat, ősszel az iraki dokumentumokat, majd az amerikai diplomáciai táviratokat. Ugyanebben az évben szakított a szervezettel a második leginkább látható arca, a német Daniel Domscheit-Berg. Az ő könyve, az Inside WikiLeaks, 2011 elején jelent meg Németországban, magyarul pedig a Nyitott Könyvműhely adta ki.

Ki az elbeszélő

Domscheit-Berg informatikus, aki 2007 végén csatlakozott a WikiLeakshez, és évekig Daniel Schmitt álnéven a szervezet szóvivőjeként lépett fel. A könyv elején még lelkes híve az ügynek: egy olyan platformnak, ahol a kiszivárogtatók névtelenül adhatnak át dokumentumokat, és amely a nyilvánosságot fegyverként használja a titkolózó hatalommal szemben.

A beszámoló időrendben halad. Megtudjuk, milyen kevés emberből és milyen szerény technikai eszközökből állt a WikiLeaks a hírnév előtt; hogyan dolgoztak állandó iroda nélkül, alkalmi helyszíneken; és hogyan nőtt meg a nyomás, ahogy a kiszivárogtatások egyre nagyobbak lettek. A szöveg legérdekesebb részei ezek a hétköznapi részletek: a pénzhiány, a rögtönzés, és az, hogy egy világpolitikai botrányokat kirobbantó szervezet valójában mennyire törékeny volt.

Egy szakítás anatómiája

A könyv másik fele a Julian Assange-dzsal való viszony megromlásáról szól. Domscheit-Berg szerint Assange egyre központosítottabban irányította a szervezetet, kevéssé tűrte az ellenvéleményt, és az átláthatóságot, amelyet a világtól követelt, a WikiLeaksen belül nem gyakorolta. A szerző 2010 szeptemberében távozott, és néhány más munkatárssal saját projektbe, az OpenLeaksbe fogott.

Itt kell a legóvatosabban olvasni. A könyv egy szakítás után, az egyik fél szemszögéből íródott, és a szerzőnek nyilvánvaló érdeke volt a saját szerepét kedvezőbb színben feltüntetni. A WikiLeaks és Assange a beszámoló több állítását vitatta. Ugyancsak vitát váltott ki, hogy Domscheit-Berg távozásakor a WikiLeakstől származó, még nem publikált anyagokat vitt magával, amelyeket később saját közlése szerint megsemmisített. Ezeket a körülményeket az olvasónak érdemes ismernie, mielőtt bármelyik fél verzióját véglegesnek fogadná el.

Mindezzel együtt a könyv nem bosszúirat. Domscheit-Berg az elvekhez, amelyek miatt csatlakozott, végig hű marad, és a kritikája inkább azt firtatja, hogyan lehet egy ilyen szervezetet felelősen működtetni, mint azt, hogy szükség van-e rá.

A szervezet, ahogy belülről látszott

A könyv egyik legtanulságosabb vonulata az, mennyire más volt a WikiLeaks belülről, mint amilyennek kívülről látszott. A nyilvánosság egy nagy, jól szervezett nemzetközi hálózatot sejtett, amelyhez önkéntesek tömegei tartoznak. Domscheit-Berg leírásában viszont egy maroknyi emberből álló csapat dolgozik, sokszor improvizált technikai háttérrel, és a döntések egyre inkább egyetlen ember kezében futnak össze.

Ez a kettősség, a külső kép és a belső valóság közötti távolság, a könyv egyik fő tanulsága. Egy olyan szervezet, amely mások titkainak leleplezését tűzte ki célul, maga is titkolózó lett, részben a biztonság miatt, részben azért, mert a vezetése így akarta. Domscheit-Berg ezt tartja a legnagyobb ellentmondásnak, és ezen a ponton a kritikája túlmutat a személyes sértettségen.

Mit ad ma

Az Inside WikiLeaks ma elsősorban korrajz. Azóta sok minden történt: Assange évekig Ecuador londoni nagykövetségén élt, 2019-ben letartóztatták, és hosszú kiadatási eljárás után 2024-ben vádalku után szabadult. A kiszivárogtatás kultúrája is átalakult, és a nagy szerkesztőségek ma saját biztonságos csatornákon fogadnak dokumentumokat. Ebből a távolságból a könyv azt mutatja meg, milyen volt a pillanat, amikor ez az egész még új és kiforratlan volt.

Annak ajánljuk, aki a 2010-es évek elejének médiatörténete, a digitális aktivizmus vagy a titkosság és a nyilvánosság viszonya iránt érdeklődik. Aki Assange-ról egyoldalú képet kap belőle, annak érdemes a másik oldal hangját is meghallgatnia. A könyvet 2013-ban részben filmre is vitték The Fifth Estate címmel. További történelmi és közéleti könyveinket a Történelem polcon találja.

Ha tetszett

David Leigh és Luke Harding WikiLeaks: Inside Julian Assange’s War on Secrecy (2011) a The Guardian két újságírójának beszámolója az együttműködésről és annak megromlásáról; ez volt a film másik forrása. Glenn Greenwald No Place to Hide (2014) a következő nagy kiszivárogtatás, Edward Snowden ügyének belső története. A másik fél nézőpontjához pedig a Julian Assange: The Unauthorised Autobiography (2011) szolgál, amelyet Assange beleegyezése nélkül adtak ki egy félbemaradt közös munka kézirata alapján.