A női agy

Kevés ismeretterjesztő könyv vált olyan gyorsan bestsellerré és olyan gyorsan céltáblává, mint Louann Brizendine The Female Brain című munkája. 2006-ban jelent meg Amerikában, magyarul a Nyitott Könyvműhely adta ki 2008-ban A női agy címmel. Ma, közel két évtizeddel később, inkább korának dokumentumaként érdemes olvasni, mint tudományos összefoglalóként, és ezt a recenzió elején érdemes kimondani.

Hormonok életszakaszokra bontva

Brizendine neuropszichiáter, aki a Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i karán 1994-ben szakrendelést indított nők és serdülő lányok hangulati és hormonális zavaraira. A könyv ebből a klinikai tapasztalatból és a szakirodalom populáris feldolgozásából áll össze.

A szerkezet egyszerű és jól követhető. Brizendine életszakaszokon vezet végig: magzati kor és kislánykor, kamaszkor, szerelem és szexualitás, anyaság, érett kor, menopauza. Minden fejezetben azt állítja, hogy az aktuális hormonális környezet, az ösztrogén, a progeszteron, az oxitocin és a tesztoszteron szintje alapvetően formálja azt, hogyan gondolkodik, érez és viselkedik egy nő. A fejezeteket páciensek történetei vezetik be, és a hangnem végig közvetlen, szinte beszélgetős.

Ebben a könyv valóban jó. Aki élt már át hormonális változást, vagy egy kamasz lány mellett, az felismer benne dolgokat. A menopauzáról és a szülés utáni időszakról szóló részek empatikusak, és egy olyan korban, amikor ezekről a témákról még kevesebb szó esett, sok olvasónak adtak nyelvet a saját tapasztalatukhoz.

Ahol a kutatók felszisszentek

A gond a tudományos állításokkal van, és nem apró gond. A könyvet megjelenése után idegtudósok és nyelvészek komolyan bírálták. A Nature folyóiratban megjelent recenzió szerint Brizendine rendszeresen túlértékeli a nemi különbségekre vonatkozó eredményeket, állatkísérletekből és kis mintás vizsgálatokból von le az emberi viselkedésre vonatkozó messzemenő következtetéseket, és a hivatkozott források egy része nem is támasztja alá azt, amit a szövegben állít.

A leghíresebb példa a beszédmennyiség. A könyv első kiadása szerint a nők naponta nagyjából húszezer szót mondanak, a férfiak hétezret. Mark Liberman nyelvész kimutatta, hogy ennek a számpárnak nincs megbízható forrása, egy 2007-es, a Science-ben közölt mérés pedig nem talált érdemi különbséget a nemek között. Brizendine a későbbi kiadásokból kivette az állítást, de a szám addigra a sajtóban önálló életre kelt.

A tágabb kritika ennél mélyebbre megy. Cordelia Fine pszichológus Delusions of Gender (2010) című könyve egész fejezeteket szán annak bemutatására, hogyan lesz egy óvatos laboratóriumi eredményből a populáris irodalomban „a női agy így működik” típusú kijelentés. A mai kutatás inkább azt hangsúlyozza, hogy az átlagos különbségek kicsik, az egyének közötti szórás nagy, és a társadalmi tanulás hatását nehéz leválasztani a biológiáról.

A magyar kiadás fülszövege annak idején maga is elismerte, hogy a könyv körül éles vita folyik. Ez tisztességes volt, és az olvasónak ma is így érdemes hozzáállnia.

Klinikusi napló, nem idegtudományi mérleg

Ha kézbe veszi a könyvet, olvassa úgy, mint egy tapasztalt klinikus személyes, erősen véleményes áttekintését, ne mint a nemi különbségek idegtudományának mérlegét. A páciensek története és a hormonális életszakaszok leírása sokat adhat; a nagy általánosításoknál viszont, ahol egy hormonszintből egész viselkedésmintázat következik, érdemes megállni és megkérdezni, mi is a bizonyíték.

Jó választás lehet olvasókörnek vagy egyetemi szemináriumnak is, éppen a vita miatt: kevés könyv mutatja meg ilyen szemléletesen, hogyan alakul át a tudomány a bestsellerpiacon. A könyvből 2017-ben amerikai vígjáték is készült Whitney Cummings rendezésében, ami jól jelzi, mennyire beépült a populáris kultúrába.

Hasonló témájú könyveinket a Pszichológia és az Ismeretterjesztés polcon gyűjtjük.

Miért beszélünk róla mégis

Felvetődhet a kérdés: ha ennyi a gond vele, miért írunk róla egyáltalán? Mert a könyv a maga idejében sok emberhez eljutott, és ma is sokan találkoznak vele, használt példányként, idézetként vagy a belőle merítő magazincikkeken keresztül. Aki ilyen formában hallott róla, annak érdemes tudnia, honnan származnak az állítások, és mit mond róluk a szakma.

A másik ok, hogy Brizendine kérdései jogosak. Igenis fontos, hogyan hat a hormonális környezet a hangulatra, a menstruációs ciklus, a terhesség és a menopauza alatt, és ezekről a témákról a hagyományos orvoslás sokáig keveset beszélt. A gond nem a kérdésekkel, hanem a túl magabiztos válaszokkal van.

Ha tetszett

Ha a téma érdekli, olvassa mellé az ellenvéleményt is. Cordelia Fine Delusions of Gender (2010) a legélesebb és legszórakoztatóbb kritika, Lise Eliot Pink Brain, Blue Brain (2009) a gyermekkori fejlődésre koncentrál, Gina Rippon The Gendered Brain (2019) pedig az újabb agyképalkotó kutatásokat foglalja össze. Ha pedig a populáris tudomány biológiai oldala vonzza, Richard Dawkins A legnagyobb mutatvány című könyve az evolúció bizonyítékain mutatja meg, hogyan lehet szigorúan érvelni közérthetően.